történetünk
Az Onyx Műhely-nél a sokszínűséget nem csak ünnepeljük– ez a mozgatórugónk. Nálunk kortól, nemtől és szakmai háttértől függetlenül mindannyian nélkülözhetetlenek vagyunk ahhoz, hogy szenvedéllyel és kreativitással újraírhassuk a fine dining szabályait.
2020 elején, 13 éves működés és két Michelin-csillag megszerzése és megtartása után, elkezdődött az Onyx Metamorfózis, az étterem teljes átalakulása.
Így jött létre az Onyx Alkotói Közössége.
A "Volt, Van, Lesz..." egy 9 fogásos, egész estés interaktív vacsoraprogram volt, amely során felidéztünk három különböző korszakot három különböző helyszínen.
A vacsora kezdetén a Gerbeaud Cukrászda és Kávéház történelmi falai között megidéztük az 1800-as évek letűnt eleganciáját. Később az Onyx Alkotói Közösség innovációs és kreatív játszóterébe a közösségi asztal körül mutattuk be a jelenünket. Az este végén bepillantást adtunk az új ONYX átalakulásába, és egy fogás erejéig vendégeink megkóstolhatták az általunk elképzelt jövő ízeit.
Az Utolsó járat eseményünkön házibuli hangulatban elevenítettük fel az Onyx Metamorfózis három évének meghatározó mérföldköveit, és együtt búcsúztunk „várótermünktől”, mielőtt átadtuk azt a jövő ONYX-szának!
Egy igazán önfeledt estével vártuk vendégeinket, ahol a Metamorfózis emblematikus ételei mellett közösségi graffitizés és pezsgőzés keretében mindenki otthagyhatta a kéznyomát az Onyx falain.
Egy elképzelt nagyvárosi utazásra hívtunk vendégeinket Metropolisz konceptuális menüsorunk keretében 2023-ban.
A METRO és METROPOLISZ menüsorunk keretében 10 és 13 állomás keretében mutattuk be a nagyvárost, ahol élünk. A váróteremmé alakult Onyx és az Onyx Műhely tereiben a városi lét kontrasztjait elevenítettük meg ételeinken és különleges tálalóeszközeinken keresztül. A vacsoraélmény során közösen fedeztük fel azokat a hétköznapi képeket, amelyek menünk fogásait inspirálták.
Mi az étel? Miért nem elég, ha csak jól lakunk?
Mi teszi az étkezést emlékezetes élménnyé?
Merkl Márta az Onyx Alkotói Közösségének food design kutatója önképző gasztroőrülteket és lelkes gourmet-kat hívott vacsorára, ahol ezeket a kérdéseket jártuk körbe a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástani Doktori Iskolájában végzett doktori kutatásának keretein belül.
Az élménykutatás során két egymást követő ingyenes vacsorára és az ezzel összekötött csoportos beszélgetésre vártuk vendégeinket 16 fős asztalunkhoz.
A kiválasztottakat az este alatt a nagyvárosi élet kontrasztosságát bemutató METROPOLISZ menüsorunk étkezési élményéről faggatjuk, hogy az egymásra reflektáló beszélgetés során vendégoldalról szemlélve többet tudhassunk meg magunkról.
Kevesebb mint egy év alatt elértük azt, amit már 2019-ben, az ONYX Metamorfózis időszaka előtt célként tűztünk ki magunknak. Rengeteg munka és lemondás van amögött, hogy a kulinaritást fenntarthatósági elkötelezettségekkel ötvözzük a mindennapokban, de reméljük, ezzel inspirációt jelenthetünk a vendéglátóipar egésze számára. Végh Alexandrával, az Onyx Alkotói Közösségének fenntarthatósági menedzserével fenntarthatósági stratégiát dolgoztunk ki. A keretrendszer túlmutat a környezetvédelmi megfontolásokon, hiszen foglalkozik etikai és jóléttel kapcsolatos kérdésekkel is, valamint hozzá kíván járulni helyi kezdeményezésekhez és oktatási projektekhez. A fenntarthatósági stratégia 7 fő területe: élelmiszer-alapanyagok, bútorok, berendezések és kellékek, energiafogyasztás, tisztítószerek, hulladékkezelés, szemléletformálás, karbonlábnyom-számítás.
Három tanulmányutunk alkalmával – egy turista szemüvegén keresztül – a metropolisz elfeledett vagy soha fel nem fedezett szépségeire és érdekességeire csodálkoztunk rá. A fények, a hangok és a szagok szinte sokkhatásként érik az embert, amikor megérkezik a nagyvárosba. Ismeretlen, izgalmas káosz ez, amely feltérképezésre vár. Az apropó a városi utazás élményéről szóló 2022-es konceptuális menüsorunk, a METROPOLISZ volt.
III. Műhely x Unicum: Hazaút
II. Szagok – Illatok
I. Indulás – Érkezés
Az ALAPOZÁS nevű rendhagyó eseménysorozaton vendégeink kipróbálhatták és véleményezhették ételeinket, italainkat és eszközeinket a műhelyasztalnál az Alkotói Közösséggel együtt. November 18-tól minden héten, 3 napon keresztül a résztvevők első konceptuális Műhely menünk, a META/MORFÓZIS fogásait kóstolhatták és adhattak róla visszajelzést. A fogások és a menü tervezésénél visszatekintettünk az elmúlt egy év történéseire.
A RELIKVIA emlékvásáron az Onyx olyan ikonikus tárgyait bocsájtottuk vásárba, melyeknek 14 éves fennállásunk alatt kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a nálunk elköltött étkezések igazi élménnyé váljanak, és hogy az Onyx Magyarország első két Michelin csillagos étterme legyen. Az így befolyt teljes összeget egy Magyarországon egyedülálló, nyitott szakkönyvtár létrehozására fordítjuk, amivel jövő fiatal gasztronómiai szakembereit szeretnénk támogatni, hogy szakmájuk kiemelkedő alakjaivá válhassanak.
Négy estére megnyitottuk az átalakítás alatt álló Onyx-ot, hogy bepillantást engedjünk az étterem Metamorfózisának következő állomásába.
Lebontottuk az éttermet, elemeire szedtük a régi menüsort és létrehoztunk valami teljesen újat.
Ez volt a DEKONSTRUKCIÓ.
Az Utolsó Vacsorával megkezdődött az étterem külső-belső átalakulása, az ONYX Metamorfózis. Az átalakulásunk újabb mérföldkőhöz érkezett: befejeztük a bontást! A felújítás során keletkezett hulladék, bontott tégla és beton szép lassan átadja helyét az építkezésnek. A bontás befejezését a SITT eseménnyel ünnepeltük, ami egyben inspirációja is volt a kifejezetten erre az estére megalkotott ételeknek. A SITT helyszíne az étterem előtti Oroszlános kútnál volt, ahova egy street fine dining eseményt álmodtunk meg három kóstoló fogással, az ONYX14 születésnapi tortával.
2020-ban egy új időszámítás vette kezdetét az Onyx életében: belevág tunk az Onyx metamorfózisba, az étterem külső-belső megújításába és novemberben megrendeztük Az Utolsó Vacsora elnevezésű vacsora-forgatást, amivel elbúcsúztunk egy sikerek időszaktól és elindultunk egy izgalmas új úton. Az Utolsó Vacsora nyolc résztvevőjét egy castingon választottuk ki, a vacsora utolsó fogásaként kalapácsot szolgáltunk fel és közösen elkezdtük az Onyx jelképes bontását.
A 2007-ben nyílt Onyx étterem, Kelet-Közép Európa első két Michelin-csillagos éttermeként úttörő volt a fine dining elterjedésében Magyarországon. 2020-ban 14 év, rengeteg tapasztalat, siker és 2 Michelin-csillag után lezárult egy periódus és a teljes megújulást választottuk. Enteriőr, ételek, filozófia és munkafolyamatok egyaránt átalakulnak a METAMORFÓZIS időszakában. Ennek egyik mérföldköveként jött létre az Onyx Műhely étterem, ami az ONYX kutatási, fejlesztési és innovációs tereként is működik.